Skip to content
oneticket logo

PRIVÁT ZSIDÓ ÖRÖKSÉG TÚRA (rövid)

Open: January 27, 2023 16:22Close: December 31, 2034 16:22
Event Description and Rules
Ismerkedjen meg testközelből Magyarország zsidó kultúrájával egy látványos körutazáson a budapesti zsidó negyed kultúrától pezsgő utcáin!
A túra kezdetén sofőrje egyenesen a Dohány utcai Zsinagógához fuvarozza, ahol megismerheti a magyar zsidó közösség központját, Európa legnagyobb zsinagógáját. Amint bebarangolta a magasztos épületet idegenvezetője történeteivel feltöltődve a zsinagóga mellett található Zsidó Múzeummal folytatja látogatását. A múzeum megannyi kincset és műtárgyat rejt a magyar-zsidó történelemből és neves zsidó művészek alkotásaiból, melyet egy helyi tárlatvezető segítségével ismerhet meg részletesen.

A múzeumból tovább indulva a zsinagóga-komplexum hatalmas kertjét barangolja majd be. A Holokauszt áldozatairól a különleges jelentőségű temetőben emlékezhet meg, majd a Raoul Wallenberg emlékparkban csodálhatja meg az Élet Fáját. A túra a Hősök Templomához és a Családkutató Központhoz vezeti el végül, ahol szétszakadt életek találnak ismét egymásra.

Vegyen részt egy felejthetetlen utazáson a magyarországi zsidóság történelmén keresztül!
 
A Túra
A Rumbach utcai Zsinagóga megtekintése kívülről
Zsidó Múzeum idegenvezetéssel
Látogatás a Dohány utcai Zsinagógában
Mártírok temetője és a Holokauszt Emlékmű
Raoul Wallenberg Emlékpark
Az Élet Fája
A Hősök Templomának megtekintése kívülről
Zsidó Központ
 
Az ár tartalmazza
Transzfer szolgáltatás
Professzionális idegenvezetés az egész túra alatt
Belépőjegy a Zsidó Múzeumba
Belépőjegy a Dohány utcai Zsinagógába
Belépőjegy a Raoul Wallenberg Emlékparkba
Belépőjegy a Zsidó Komplexumba; (ha szeretnék a belépőjeggyel megtekinthető a Zsidó Archívum, illetve a zsidó negyed történelméről szóló audiovizuális kiállítás, továbbá itt található a Családkutató Központ.)
 
Indulási időpont:
Mindennap 10.00
Kivétel: Zsidó ünnepnapok és szombat
A program hossza:
2 - 2,5 óra

Találkozási pont: Szállodája előtt

Tickets available

Pick a ticket type and the quantity — the summary stays visible at the bottom.

  • Privát Zsidó örökség túra rövid

    57 500 Ft

    0
  • Privát Zsidó örökség túra rövid (2-3 fő)

    43 200 Ft

    0
  • Privát Zsidó örökség túra rövid (4 főtől)

    36 000 Ft

    0

A system usage fee is charged on top of the ticket price, and in some cases a handling charge may apply as well. Ticket insurance is available if you want it. The exact amount of every item is shown in the cart, before you complete the purchase.

More events