Ugrás a tartalomra
oneticket logo

Kühl

Progressive HouseFacebookInstagramTikTok

Bemutatkozás

Kühl a magyar elektronikus zenei színtér egyik meghatározó alakja, aki több mint három évtizede aktív szereplője a klubkultúrának. Pályája a nyolcvanas évek közepén indult: 1986-ban már budapesti bárokban és klubokban játszott, ahol műsorát funk, hiphop és soul zenékre építette. Ebben az időszakban olyan helyeken fordult meg rendszeresen, mint a Moment, a Casablanca, a Randevú vagy a Bangkok Hilton.

1993-ban fordult a house zene felé, ami későbbi karrierjének meghatározó irányát adta. Két évvel később, a Club Speed megnyitásakor rezidensként csatlakozott a klubhoz, és ezzel elindult az országos fellépések hosszú sorozata. Rövid időn belül Magyarország szinte minden fontos klubjában fellépett, miközben trance, majd később progressive house alapokra épülő szettjeivel a hazai klubélet egyik stílusformáló DJ-jévé vált.

Precíz, történetként felépített mixei és a friss hangzások iránti folyamatos nyitottsága hamar a szakma és a közönség figyelmét is felkeltette. A keceli Club Koronában házigazdaként működött közre azoknál az eseményeknél, ahol a BPM ügynökség szervezésében az első komoly hazai progressive house bulik születtek meg. A korszak legendás klubestjein – többek között a Global Underground, a Cream vagy a Renaissance rendezvényein – olyan nemzetközi előadók mellett lépett fel, mint Sasha, John Digweed, Nick Warren vagy Anthony Pappa.

1997-ben az első magyar szervezésű kamion fellépője volt a berlini Love Parade-en, amely akkoriban a világ legnagyobb elektronikus zenei eseményének számított.

A hazai klubok mellett számos nemzetközi helyszínen is fellépett. Játszott többek között Romániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Szerbiában, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban, Japánban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is – olyan klubokban, mint a Fabric London, a Club Air Tokyo, a Sullivan Room New York vagy a Foundation Room a Las Vegas-i Mandalay Bay-ben.

A közönségszavazatok alapján 2001-ben és 2002-ben az ország legnépszerűbb lemezlovasának választották. Karrierje során több ikonikus hazai klub meghatározó DJ-je volt: négy éven át a Pacha Budapest, hat éven keresztül a siófoki Club Flört, 2004 és 2006 között pedig a Home Budapest rezidenseként dolgozott.

2002 és 2007 között a Fame Promotion promótereként tevékenykedett, a Dokk Club szombati Dokk Progression estjeinek rezidense és kreatív motorja volt, valamint a Coronita afterparty egyik kezdeményezője. 2012 és 2015 között a Music FM országos rádió Music Killers című műsorának állandó DJ-je volt.

Producerként is aktív: zenéi olyan kiadókon jelentek meg, mint a ZeneBona, a Sumsonic vagy a Warner, trackjeit pedig többek között John Digweed, Hernan Cattaneo, Sasha, Danny Tenaglia, Nick Warren, Dave Seaman, Anthony Pappa, Steve Lawler és Kamilo Sanclemente is támogatta.

Kühl ma is aktív és keresett DJ, aki szettjeiben a progressive house érzelmes és mély oldalát képviseli, miközben folyamatosan figyeli és beépíti a műfaj új irányait. Saját szervezésű eseményeivel leggyakrabban Budapesten és Szegeden találkozhat vele a közönség.

SoundCloud

YouTube

Vergangene Veranstaltungen

We Love People • Open Air Weekend • Playa Luna 2026 07.10. - 07.12.

10. Juli 2026. Fr 17:00

We Love People • Open Air Weekend • Playa Luna 2026 07.10. - 07.12.

Playa Luna

REMEMBER CHRISS RONSON x MARC14 x Óbuda Bay

14. März 2026. Sa 14:00

REMEMBER CHRISS RONSON x MARC14 x Óbuda Bay

Óbuda Bay

LEE BURRIDGE x FEB28 x Óbuda Bay

28. Februar 2026. Sa 14:00

LEE BURRIDGE x FEB28 x Óbuda Bay

Óbuda Bay

FLÖRT INSIDE CLASSICS TRAFIK PÉCS 2026. FEB 14.

14. Februar 2026. Sa 21:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS TRAFIK PÉCS 2026. FEB 14.

Trafik, Pécs

ProgreCinema Pre N.Y.E. 2025.12.30.

30. Dezember 2025. Di 20:00

ProgreCinema Pre N.Y.E. 2025.12.30.

Cinema Cafe & Bar

Hallgasd Újra Szombathely!!

13. September 2025. Sa 22:00

Hallgasd Újra Szombathely!!

Romkert Club Szombathely

City Meeting Pres. Season Closing w/ Peter Makto, Kühl, Dusan, Pat Duff

13. September 2025. Sa 15:00

City Meeting Pres. Season Closing w/ Peter Makto, Kühl, Dusan, Pat Duff

Bárka

FLÖRT INSIDE CLASSICS STONE BEACH

8. August 2025. Fr 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS STONE BEACH

Stone Beach Music Cafe

Sunday Zenebona 2025. 07. 27.

27. Juli 2025. So 11:00

Sunday Zenebona 2025. 07. 27.

Private Rooftop

Club Fregatt Memories 2.

19. Juli 2025. Sa 21:00

Club Fregatt Memories 2.

CLUB FREGATT - SZELIDI-TÓ

FLÖRT CLASSIC • Helka Balatonfüred

28. Juni 2025. Sa 22:00

FLÖRT CLASSIC • Helka Balatonfüred

Helka Balatonfüred

Pajta Piknik A Nagy Nyárindító 2025 // Gasztro különlegességek és zene

28. Juni 2025. Sa 13:00

Pajta Piknik A Nagy Nyárindító 2025 // Gasztro különlegességek és zene

Pajta Delikát & Bisztró

FLÖRT INSIDE CLASSICS-TRAFIK PÉCS-Május 17.

17. Mai 2025. Sa 21:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS-TRAFIK PÉCS-Május 17.

Trafik, Pécs

FLÖRT INSIDE CLASSICS//SZEIFERT-KÜHL-FLASH-KAU//TRAFIK PÉCS//2025. FEB. 15.

15. Februar 2025. Sa 21:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS//SZEIFERT-KÜHL-FLASH-KAU//TRAFIK PÉCS//2025. FEB. 15.

Trafik

FLÖRT INSIDE CLASSICS/VIKI'S GYŐR/SLAM JR. - SZEIFERT- KÜHL / 2025. FEBRUÁR 14. PÉNTEK

14. Februar 2025. Fr 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS/VIKI'S GYŐR/SLAM JR. - SZEIFERT- KÜHL / 2025. FEBRUÁR 14. PÉNTEK

VIKI'S a klub

Bye Bye 2024 - Szombathely @ Cinema Cafe & Bar

30. Dezember 2024. Mo 22:00

Bye Bye 2024 - Szombathely @ Cinema Cafe & Bar

Cinema Cafe & Bar

CRISS SOURCE (DE ) - Hugs'n Kisses//PETER MAKTO-SZEIFERT-KÜHL-FLASH//MIMOSA ZALAEGERSZEG DEC. 27. PÉNTEK

27. Dezember 2024. Fr 22:00

CRISS SOURCE (DE ) - Hugs'n Kisses//PETER MAKTO-SZEIFERT-KÜHL-FLASH//MIMOSA ZALAEGERSZEG DEC. 27. PÉNTEK

Mimosa Bár

DAVE SEAMAN x HENRY SAIZ x ROY ROSENFELD x PETER MAKTO # Cinema Hall x  Balance Budapest

21. Dezember 2024. Sa 21:00

DAVE SEAMAN x HENRY SAIZ x ROY ROSENFELD x PETER MAKTO # Cinema Hall x Balance Budapest

Cinema Hall

Hruscsov 50th Birthday

21. Dezember 2024. Sa 21:00

Hruscsov 50th Birthday

Tech-Still

FLÖRT INSIDE CLASSICS TRAFIK PÉCS//SZEIFERT-KÜHL-NEWL-FLASH-KAU//2024. DEC. 07. SZOMBAT

7. Dezember 2024. Sa 21:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS TRAFIK PÉCS//SZEIFERT-KÜHL-NEWL-FLASH-KAU//2024. DEC. 07. SZOMBAT

Trafik, Pécs

SASHA & VOLEN SENTIR x The Heroes #1 - NOV 9 - Cinema Hall

9. November 2024. Sa 21:00

SASHA & VOLEN SENTIR x The Heroes #1 - NOV 9 - Cinema Hall

Cinema Hall

BUDAPEST TRANCE CLASSICS EPISODE 9.// AKVÁRIUM BUDAPEST/ SZEIFERT-KÜHL-TEBRON-SHELB-ADAM SZABO// 2024.11.02.

2. November 2024. Sa 23:00

BUDAPEST TRANCE CLASSICS EPISODE 9.// AKVÁRIUM BUDAPEST/ SZEIFERT-KÜHL-TEBRON-SHELB-ADAM SZABO// 2024.11.02.

Akvárium Klub

FLÖRT INSIDE CLASSICS//SEASON GRAND OPENING//SZEIFERT, KÜHL, FLASH, KAU

19. Oktober 2024. Sa 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS//SEASON GRAND OPENING//SZEIFERT, KÜHL, FLASH, KAU

Trafik, Pécs

FLÖRT CLASSIC 2024.09.28. // Delta Retro Club, Balatonmáriafürdő

28. September 2024. Sa 22:00

FLÖRT CLASSIC 2024.09.28. // Delta Retro Club, Balatonmáriafürdő

Delta Retro Disco

H!DE PIKNIK - Várudvar Closing Party 09.07.

7. September 2024. Sa 00:00

H!DE PIKNIK - Várudvar Closing Party 09.07.

Szigligeti várudvar – Szigliget

Parádé Afterparty 2024.08.31.

31. August 2024. Sa 22:00

Parádé Afterparty 2024.08.31.

Budapest Park

ProgreCinema Pres. The Print Opening Feat. OXIA (FR) 08.31.

31. August 2024. Sa 22:00

ProgreCinema Pres. The Print Opening Feat. OXIA (FR) 08.31.

The Print

Parádé Remember 2024.08.31.

31. August 2024. Sa 17:00

Parádé Remember 2024.08.31.

BUDAPEST PARK

H!DE Pres. EMI GALVAN (AR) & DOWDEN (CAN) 07.19. (Heaven INC & Tebron Birthday Bash)

19. Juli 2024. Fr 22:00

H!DE Pres. EMI GALVAN (AR) & DOWDEN (CAN) 07.19. (Heaven INC & Tebron Birthday Bash)

Akvárium Klub

FLÖRT INSIDE CLASSICS Ep.4. - ÉVADZÁRÓ // MÁJUS 10. PÉNTEK // VIKI'S GYŐR//

10. Mai 2024. Fr 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS Ep.4. - ÉVADZÁRÓ // MÁJUS 10. PÉNTEK // VIKI'S GYŐR//

VIKI'S a klub

Prime FM pres. NICOLÁS RADA (Arg) - extended set -

4. Mai 2024. Sa 23:00

Prime FM pres. NICOLÁS RADA (Arg) - extended set -

Akvárium Klub

ProgreCinema X MOSHIC BIRTHDAY BASH X 2024.03.23. X Cinema Cafe & Bar X Szombathely

23. März 2024. Sa 22:00

ProgreCinema X MOSHIC BIRTHDAY BASH X 2024.03.23. X Cinema Cafe & Bar X Szombathely

Cinema Cafe & Bar

Budapest Trance Classics Episode Eight

16. März 2024. Sa 22:00

Budapest Trance Classics Episode Eight

Akvárium Klub

FLÖRT INSIDE CLASSICS / TRAFIK PÉCS / 2024. Február 17.

17. Februar 2024. Sa 21:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS / TRAFIK PÉCS / 2024. Február 17.

Trafik, Pécs

FLÖRT INSIDE CLASSICS/VIKI'S GYŐR/Január 26.

26. Januar 2024. Fr 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS/VIKI'S GYŐR/Január 26.

VIKI'S a klub

ProgreCinemaXDAVE SEAMANX2023.12.30.XCinema Cafe & BarXSzombathely

30. Dezember 2023. Sa 22:00

ProgreCinemaXDAVE SEAMANX2023.12.30.XCinema Cafe & BarXSzombathely

Cinema Cafe & Bar

MAKEBO - 1st Time In Hungary / Akvárium Klub / 2023. Dec.29.

29. Dezember 2023. Fr 23:00

MAKEBO - 1st Time In Hungary / Akvárium Klub / 2023. Dec.29.

Akvárium Klub

FLÖRT INSIDE CLASSICS / TRAFIK PÉCS / 2023. December 09.

9. Dezember 2023. Sa 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS / TRAFIK PÉCS / 2023. December 09.

Trafik, Pécs

FLÖRT INSIDE CLASSICS/VIKI'S GYŐR/12.08.

8. Dezember 2023. Fr 22:00

FLÖRT INSIDE CLASSICS/VIKI'S GYŐR/12.08.

VIKI'S a klub

FLÖRT INSIDE & STRICTLY CLASSICS/ANDRY NALIN - Nalin & Kane (DE), SLAM JR., SZEIFERT, KÜHL, NEWL, FLASH/ NOVEMBER 25. AKVÁRIUM KLUB BUDAPEST

25. November 2023. Sa 23:00

FLÖRT INSIDE & STRICTLY CLASSICS/ANDRY NALIN - Nalin & Kane (DE), SLAM JR., SZEIFERT, KÜHL, NEWL, FLASH/ NOVEMBER 25. AKVÁRIUM KLUB BUDAPEST

Akvárium Klub